Történetünk

Történetünk

A kezdetek - 1983

A Nebulo márka története közel négy évtizede kezdődött, amikor Lőrincz Miklós vegyészmérnök kifejlesztette Magyarország első oldószermentes iskolai papírragasztóját, amely egészségre ártalmas anyagot egyáltalán nem tartalmazott. Az első Nebulo vízbázisú ragasztók olajozó flakonokban jelentek meg a boltok polcain. A ragasztó segítette a diákok munkáját, és sok iskolai alkotás megszületését tette lehetővé. A szülők dolgát is könnyebbé tette, hiszen a ruhából kimosható volt. 

 

A kenőfejes csomagolás megjelenése – 1986

Mindössze három évvel a Nebulo iskolai ragasztó megjelenése után piacra került az első innovatív kenőfejes tubusba csomagolt folyékony ragasztó is. A termék egyedülállónak számított a magyar piacon, így rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert a diákok és szüleik körében is. A kenőfejes kivitel lehetővé tette, hogy akár nagyobb felületekre is könnyen fel lehessen vinni a ragasztót, aminek a gyerekek örültek a legjobban. Az új csomagolás a szülők és a tanítók tetszését is elnyerte, mert egyszerű alkalmazásnak köszönhetően már a legkisebbek is – maszatolás nélkül - ügyesen tudták használni.

 

Gyártásfejlesztés – 1996

Ahogy cseperedtek első kis felhasználóink, úgy növekedett a cégünk is. 1996-ban beszereztünk egy fröccsöntő- és flakonfúvó gépet, melyek segítségével a ragasztók műanyag csomagoló elemeit már saját magunk tudtuk gyártani.

 

Saját gyártóegység – 2004

A kisdiákok, akik 1983-ban a Nebulo ragasztók első felhasználói voltak, felnőttekké váltak és megalapították saját családjukat, otthonukat. A Nebulo is velük együtt fejlődött és 2004-ben a családi ház alagsorából saját tulajdonú telephelyre költözött. Az új telephely lehetővé tette, hogy több terméket tudjunk gyártani és raktározni.

 

Generációváltás – 2011

Dr. Lőrincz Miklós, a Nebulo ragasztók megálmodója és létrehozója 2011-ben úgy döntött, megérdemelten nyugdíjba vonul. A neves szakember a nyugdíjba vonulást megelőzően biztosította a márka töretlen fejlődését, ugyanis a sok éve sikeresen működő vállalkozást átadta fiainak, akik megalapították a Nebu-Chem Kft-t. A változatlan minőségű termékek gyártása ebben a cégben folytatódott, így a diákoknak továbbra sem kellett lemondaniuk kedvenc iskolai ragasztójukról.

 

Új arculat, új ragasztók – 2012

A fiatalabb generáció új, fiatalos lendülettel vágott bele a munkába – a számos változás közül ki kell emelni az új arculat megtervezését és piacra vezetését, melynek köszönhetően a Nebulo termékek nem csak könnyebben lettek felismerhetők a boltok polcain, de a szülők és gyermekek számára is vonzóbbá tette a márkát. A kisiskolások nagy örömére a termékkör ragasztóstiftekkel (hagyományos és elszíntelenedő), valamint gyurmaragasztóval bővült ki.

 

Nebuló színező termékek – 2014

A gyermekek nem csak ragasztani, de színezni is nagyon szeretnek. Az új vezetés 2014-ben jelentős lépésre szánta el magát, gyermekbarát színező termékekkel bővítette kínálatát, hogy még több kisgyermek arcára csaljanak mosolyt a Nebulo termékekkel készített mesterművek. Az új színes ceruza, tempera- és vízfesték, zsírkréta, olajpasztell és filctoll már a Nebulo figurával ellátott csomagolásban került forgalomba. A kis figura így a kisdiákok társa lett az egész iskolai évben.

 

Folyamatosan bővül a termékkínálat – 2015-2018

Tekintettel az első színező termékek nagy sikerére a szortiment folyamatosan bővült ebben az időszakban. 2018-ban már több, mint 40 féle Nebulo termékkel rajzolhattak, színezhettek, festhettek és ragaszthattak a kisdiákok. Mondhatjuk, hogy a Nebulo 2018-ra iskolaszer márkává nőtte ki magát

 

Új telephely, új gépek – 2018

A cég folyamatos fejlődése miatt időszerűvé vált egy új telephely megépítése. 2018-ban saját igényeire alakított új épületbe költözött a társaság Nagytarcsára, ahol már minden adott volt a korszerű gyártáshoz és raktározásához. Az épület új csomagolóanyag gyártó és ragasztótöltő gépekkel is bővült.

 

Arculatváltás, export megkezdése - 2019

A változatlan minőségű termékkínálat fiatalosabb - gyermekek számára különösen vonzó - modern arculatot kapott. Így a márka teljes egészében felkészült, hogy meghódítsa a második generációs Nebulo-t használó kisdiákokat és a nemzetközi piacot is. Az új arculat bemutatásra került a frankfurti Paperworld kiállításon is, amit követően hamarosan megindult a lengyelországi export.

 

Papíráru és új márkanév megjelenése - 2021

A 2020-as évi termékfejlesztéseknek köszönhetően, a 2021-es iskolaszezonra elérhető váltak a Nebulo papírárui, úgy, mint az alsótagozatos kisdiákok számára szánt osztályos (BASIC+) füzetek, a Nebulo design füzetek (A5 és A4), amelyet magyar tervező lányok álmodtak meg, továbbá írólapok, rajzlapok, vázlatfüzetek színesítik a termékszortimentet. Ebben az évebn került bevezetésre egy Magyarországon teljesen új kulacsmárka is, WABO márkanéven. A WABO termékek között megtalálhatók kisebb és nagyobb gyermekek, illetve felnőttek részére, iskolába, sportoláshoz, utazáshoz és otthoni/irodai felhasználásra tervezett kulacsok. 

 

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.